Parádés második negyed - fölényes győzelem



Azok után, hogy a múlt hét végén hosszú veretlenségi sorozatunk szakadt meg, helyenként ellenállhatatlanul, parádésan kosarazva hazai környezetben fölényes győzelmet arattunk az eddig rendre szoros mérkőzéseket játszó MTK ellen, s megszilárdítottuk helyünket a piros csoport élmezőnyében.



BKG-Príma SE - MTK Törökbálint

96-61

(24-17, 36-11, 20-14, 16-19)

Szigetszentmiklós, NB I B-s bajnoki mérkőzés

BKG: NAGY BE. 15/9, NAGY BO. 25/9, HALÁSZ 10, KOVÁCS 10/6, Reizer 2. Cs.: TANÁCS 14, Kaluha 6/6, SZELECZKI 10, Czakó, Fekete, Ben-Kane, Dévényi 3/3.

Soma két gyors triplával "köszönt be" az MTK-nak, 8-3-mal kezdtünk. Ezt követően azonban Jakab Péter találataira építve 10-9-re feljöttek a vendégek. A szakasz közepén Ati jól szállt be a játékba, Benji keze is villant kétszer, így végig vezetve 7 pontos előnnyel zártuk a nyitó szakaszt. 

A második elején Bobi parádézott, távolról, közelről egyaránt szórta a kosarakat, megállíthatatlan volt. Sem vele, sem védekezésünkkel nem tudott mit kezdeni az MTK. Ráadásul a padról beállva Ati után Szele és Kaluha Csabi is remekelt. Szinte hihetetlen, de ellenállhatatlanul játszó csapatunk egy 31-2-es (!!) 7 percet produkált, amellyel gyakorlatilag el is döntötte a meccset a maga javára, 55-19-es vezetésünk után a félidő végén volt néhány villanása a vendég együttesnek. 

Tekintettel arra, hogy a szünetben 32-vel "mentünk", a második félidő már formalitás volt. Térfélcsere után Dr. Nagy Ágoston mindenkinek adott játéklehetőséget. Halász Ákos néhány ügyes megmozdulással igazolta, hogy folyamatosan fejlődik, Dévényi Andris is beemelt egy triplát. Bár a záró etapot "elvitte" az MTK, a fölényes győzelmünket nem fenyegette veszély. A múlt héten megszakadt ugyan egy hosszú győzelmi sorozat, de hazai pályán — helyenként remek játékkal — még mindig tart a veretlenségünk!

Szurkolóinknak köszönjük a biztatást!

B.L.

#PrimaBasket 🐏 #RamCity #basketball 🏀 #Szigetszentmiklós #Debrecen #BatyiCsalad



Vissza a főoldalra