U11 - A márciusi hajtás harmadik állomása



Március 23-án szombaton Nyíregyházán vendégeskedtünk az U11-es bajnokság 6-ik fordulójában.



NYKK Eötvös – BKGDSE Ebes

55-49 

Első ellenfelünk a házigazda NYKK Eötvös csapata volt, akikkel még nem találkoztunk, és a bajnokság folyamát mindig felettünk lévő csoportokban szerepeltek.

Eddigi tapasztalataink szerint, egy ismeretlen ellenfél, egy első meccs mindig nagyon nehéz. Kik a kulcs embereik? Ki melyik ötösben játszik? Ki a jó védő? Mennyire játszanak csapatként? Mik az erények? Mik azok a pontok ahol föléjük tudunk kerekedni? Ez mind a gyerekek, mind az edző számára egy „zsákbamacska”. 

Többnyire rosszul szoktunk kijönni az ilyen helyzetekből, megszeppenve kezdünk, beragadunk ellenfeleink pedig nekünk esnek. Jelen esetben a „papírforma” is a hazaiaknak kedvezett.


Az első negyed, nem indult rosszul, az etap feléig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd sajnos a házigazdák percei következtek, 10 ponttal elhúztak.  

A második negyedben, csapatkapitányunk Balázs parádéjával visszajöttünk a meccsbe,  egymaga 10 pontot szerzett ebben a periódusban (Enci remekül játszott a keze alá) ,  és 2 pontra közelítettük meg ellenfelünket.  Sőt! A félidei büntetők után, még 1 pontot faragtunk és mindössze 1 pontos hátrányban kezdtük a harmadik negyedet!

Szerencsére, a második negyed lendülete átragadt az első ötösünkre is! Az ezúttal is szuperhős lendülettel és elánnal játszó Szabi mellé felnőtt Kristóf is, és a harmadik negyed felére már  9 pontos BKG előnyt mutatott az eredményjelző!  Ezután sajnos felborult a védekezésünk, és az utolsó néhány percben a hazaiak felszívták magukat, és a magassági fölényüket könyörtelenül kihasználva visszajöttek a meccsbe, és ismét ők vezettek 2 ponttal, a negyed végeztével. 

Az utolsó negyedben, szinte végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Sajnos a hazaiak jobban bírták az utolsó percek hajtását, pontosabbak voltak, mi pedig kihagyott büntetőkkel, és rossz befejezésekkel „jelentkeztünk”, így a hazaiak jöttek ki jól a végjátékból. Egy rendkívül szoros és fordulatos meccsen szenvedtünk, végül 6 pontos vereséget egy jó csapattól.


BKGDSE Ebes – ACS Wildcats Baia Mare II.

38-41

Sajnos második mérkőzésünk előtt nem sok pihenő időnk volt, szinte rögtön kezdtünk is az első meccsünk után.  Ellenfelünk egy már általunk ismert és egy korábbi fordulóban, szoros meccsen megvert erdélyi csapat volt. 

A mérkőzés nem kezdődött jól. A friss erdélyi lábak, és a fizikai fölényük érvényesült és 6 ponttal elég simán elveszítettük az első negyedet. A második negyedben tovább nőtt a különbség, a büntető dobásokkal tudtunk kicsit kozmetikázni az eredményen.

A harmadik negyedben aztán, Szombati Kristóf úgy gondolta, hogy ez a meccs még nincs lefutva! 14 pontot dobott egymaga ebben a periódusban. 10 ponttal többet, mint az ellenfél, és a negyed végére a vezetést is átvettük! (32-29) Kristóf heroikus teljesítményét remekül egészítették ki a többiek, nagyon agresszív védekezésükkel, sokszor a félpályán nem tudták ellenfeleink átvinni a labdát! 

A negyedik negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok. A 34-35-ig egy kosáron belül voltunk, ezután sajnos nagyon kijött a fáradtság, a kimerültség a gyerekeken, mind fejben mint testben elfáradtak… nem jutottunk el jó befejezésekig, az addig remekül működő bedobásaink se jöttek be, így  ellenfelünk szerzett 3 kosarat az utolsó percekben, amit a legvégén már csak kicsit tudtunk kozmetikázni Tomi kosarával. Sajnos vereséget szenvedtünk ismét.



Úgy  gondolom, hogy a 2 vereség ellenére, egyik (ha nem a legjobb) formánkat mutattuk ezen a fordulón! Egy hajszálon múlt, hogy megverjük esélyesebb házigazdáinkat, a második meccs pedig egyértelműen a fáradtságon múlt. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével! Szeretném külön kiemelni, Szabi és Balázs játékát akik ötöseik vezérei voltak! Abszolút konstans, megbízható teljesítménnyel vezették csapatukat!  Kiemelném még, Kristóf ponterős játékát, aki ismét bebizonyította, hogyha koncentrál és testileg-lelkileg egyben van, akkor a mezőny egyik legjobb és leglátványosabb játékosa! Feladat, hogy elérjük, hogy ezt a formát egész meccseken keresztül tudja hozni. Tomi, aki ismét mestermunkát mutatott be védő oldalon, az ellenfeleink legerősebb és legponterősebb magas emberei ellen! (Különösen a nyíregyházi húzóember ellen.) A lányokat, Encit, aki hajszálpontos bedobásaival igazi gólpassz királynővé nőtte ki magát, valamint a szokásos extra védekezésével, valamint Hédit, aki végre kezdi elhinni magáról, hogy tud kosarazni és egy percre se tudtam lecserélni olyan hasznosan és megbízhatóan játszott! Csak így tovább! Szentmiklósi Kristóf, aki fiatalként, egyre megbízhatóbban bírkózik meg egyre komolyabb feladatokkal, és az egyik legstabilabban fejezi be a támadásokat!  Végül de nem utolsó sorban, Dávid Marci, aki „kosárpalánta” korosztályú  beugróként, igazi példát mutatott a nagyoknak! Nem ismert elveszett labdát, és sokszor a saját testi épségét kockára téve kűzdött, hajtott, kapart, vetődött! Ez a mentalitás az, ami követendő mindenki számára!  

Hajrá Batyi! Hajrá Ebes!

Sz.J.



Vissza a főoldalra