24 pontos előny a hazai visszavágóra



Bár a pécsi fiatalok a 3. negyed közepéig nagyobb hátrányból többször is szorossá tették a találkozót, gyakorlatilag végig vezetve, az utolsó 15 percben pedig egyértelműen rákényszerítve akaratunkat ellenfelünkre, megnyugtató előnyt szereztünk a hazai visszavágóra.



PVSK-Kronosz Kiadó - BKG Príma SE

76-100

(12-26, 28-18, 18-31, 18-25)

Pécs, rájátszás az 5-8. helyért, 1. mérkőzés

BKG: NAGY BE. 15/9, NAGY BO. 23/15, Nagy S. 2, BERGER 26/6, Reizer 5. Cs.: KOVÁCS 17/3, Szeleczki 8, Püspök 4, Szük. 

Erősen tartalákosan, Ati, Csabi, David és Halász Ákos nélkül három Naggyal a kezdőben léptünk pályára Pécsett. Az első negyed közepéig kiegyenlített volt a játék, majd a szakasz második felében Benji sziporkázó játékára építve egy 15-1-gyel megnyugtató előnyt szereztünk. 

Talán túlságosan is megnyugodtak a srácok, a második etap egyértelműen a magukra találó pécsi fiataloké volt, akik a félidő hajrájára 1 pontra feljöttek. Soma dobott fontos hármast, 4 pontos előnnyel fordulhattunk. 

A második félidőt Benji és Bobi egy-egy hármasára építve 10-0-lal indítottuk. A szakasz közepén megtört a lendület, 4 pontra feljöttek a hazaiak. A szakasz második felében azonban a fonalat elkapó, s 3 triplát is beemelő Bobi, valamint Soma vezérletével egy 17-4-gyel gyakorlatilag eldöntötték a meccset a srácok a maguk javára. A záró etap főleg Seth jóvoltából helyenként örömjátékot hozott csapatunk részéről, amely 24 pontos előnyt szerzett a hazai visszavágóra. 

B.L.

#PrimaBasket 🐏#RamCity #basketball 🏀#Szigetszentmiklós #Debrecen #BatyiCsalad



Vissza a főoldalra