BGK PRIMA Akadémia u21-Óbudai Kaszások u21
110-102
(23-27, 23-29, 30-24, 34-22)
Dr. Karatka Lajos nyilatkozata:
A 20. fordulóban február 16-án Szigetszentmiklóson fogadtuk az Ódudai Kaszásokat. Legfőbb taktikai célunkat meg tudtuk valósítani, hiszen Horváth Boti teljesítményét a felére tudtuk redukálni. Ezzel azonban a többiek előtt megnyílt a tér és a lehetőségek tárháza. Amellyel éltek is azok a játékosok, akik eddig kevésbé tudtak bizonyítani. 66-80-as állásnál a 29. percben kezdtünk igazán védekezni, ekkor megváltoztattuk a mérkőzés menetét. Nem volt egyszerű -14-ról fordítani, de igazi Csapatmunkával elértük a céljainkat és a végére nem maradt kérdés. Gratulálok a Srácoknak, sokat fejlődtünk csapategység tekintetében. Minden játékosunk hozzá tudott tenni a védekezéshez és a támadáshoz is. Külön gratulálok azoknak, akik extra teljesítményt tettek le az asztalra. Gratulálunk a Kaszások gárdájának is, hiszen két kemény mérkőzést sikerült egymás ellen játszanunk a bajnokságban.
A következő meccsünk március 2-án, vasárnap 13:15-kor kezdődik, amikor Szigetszentmiklóson fogadjuk a Tigriseket. Szeretettel várjuk kedves szurkolóinkat!
Hajrá PRIMA! Hajrá Batyi!