Hazai pályán egyenlítettük ki a párharcot!

A végjátékban elképesztő izgalmak közepette szerezte meg a győzelmet a BKG PRIMA Akadémia. A Srácok nem remegtek meg a nyomás alatt: Bobi tarthatatlan volt, Terry pedig kulcspillanatokban villant.

BKG PRIMA Akadémia vs Phoenix-MT Fót

85-80

(28-20, 21-21, 14-21, 22-18)

PRIMA: Winn III 16/3, Nagy Be. 2, Szeleczki, Büki 11/9, Nagy No. 44/15 cs.: Edelényi, Nshimba 6, Galambos 4, Armaghani 2, Arnóczi, Bohunicky, Fábián

Statisztika

A BKG PRIMA Akadémia remek rajtot vett a Phoenix-MT Fót elleni mérkőzésen, az első tíz perc végére 28–20-ra vezettek a Kosok. A kezdést Bobi vezette fel, aki már az első percben labdát szerzett, faultot harcolt ki, majd sikeres közeli kosarat szerzett. Lóri kétszer is betalált kintről, míg Terry a negyed második felében ragadta magához a főszerepet: labdát lopott, triplát dobott, és büntetőkkel is növelte az előnyt. Kiemelkedett Bobi játéka is, aki öt faultot harcolt ki, kiosztott három gólpasszt és két triplát is a helyére küldött. A fótiak elsősorban Juhos Levente pontjaival és lepattanóival tartották magukat, de a negyed hajrájában a mieink koncentrált védekezésének és jó büntetőzésének köszönhetően sikerült nyolcpontos előnyt kiépíteni.

A második negyed elején Terry középtávolija után tízpontos előnybe kerültünk (30–20), majd Oli védőlepattanója és Bobi harcos faultkiharcolásai is segítették tartani a tempót. A vendégek azonban ritmust fogtak: Juhos zsákolása és Békési triplája után 32–27-re zárkóztak. Benji középtávolija és Joel kosarai megint lendületet adtak, míg Árpi, majd újra Joel találatai 38–27-re növelték a különbséget. A Fót azonban nem hagyta magát: Herendic és Juhos kosarainak köszönhetően ismét visszajöttek tíz alá (40–31), majd Bobi triplája visszaverte a rohamot (43–33). A negyed hajrájában Ármin támadólepattanóból volt eredményes, végül Bobi középtávolija és két büntetője zárta a játékrészt, 49–41-es vezetésünknél.

A második félidő első tíz percében igazi hullámvasútra ültettek minket a csapatok: a BKG dinamikusan kezdett, és többször is tízpontos előnyt épített ki, köszönhetően főként Bobi nagyszerű játékszervezésének és Lóri higgadt befejezéseinek. A 23. percben Bobi középtávolijával már 53-43-ra vezettek a mieink, amit Terry gólpassza előzött meg. Ekkor azonban Juhos Levente vezetésével megkezdte a felzárkózást a Fót: rövid időn belül labdát szerzett, faultokat harcolt ki, és a palánk alól is eredményes volt. Mindenre volt azonban válasza a Kosoknak: Bobi és Benji összjátéka után a 25. percben újra kilenc ponttal vezettünk (59-50), de az ellenfél sorra szedte vissza a támadólepattanókat, és fokozatosan faragta le a hátrányát. A negyed végére már a vendégek vezettek (61-62), de Bobi két magabiztos büntetőjével mégis a Batyi zárta előnnyel a játékrészt: 63-62!

A végjáték igazi drámát hozott: a 31. perctől kezdve Bobi és Terry vezetésével újra ritmust fogtak a mieink. Terry faultokat harcolt ki és pontosan dobta a büntetőket, majd Bobi villant meg egy közeli kosárral, 67–62-re módosítva az állást. A 32. percben Bobi triplája stabilizálta az előnyt, de a fótiak nem hagyták magukat: Dancsecs és Juhos révén hamar egyenlítettek. A 35. percre újra Bobi vette hátára a csapatot, középtávolija után 72–72 állt az eredményjelzőn. A 36–37. percben Terry támadólepattanója után ismét betalált, de a fótiak továbbra is tartották a lépést. A 39. percben Bobi két fontos büntetőt is értékesített, amivel újra hárommal vezettünk. A záró percben Árpi is hozzátette a magáét egy közeli kosárral, majd Bobi sorozatban négyszer állt a büntetővonalra – és nem hibázott. Végül 85–80-ra megnyertük a meccset, Bobi vezérletével, aki ebben a szakaszban 13 pontot szerzett, miközben Terry kilenc lepattanónál és több kiharcolt faultnál járt. Szenzációs hajrá volt a Srácoktól!

A párharc állása 1-1.

Folytatás kedden Fóton 19:15-kor.

Nézz szét a Shopban!

Hajrá PRIMA! Hajrá Batyi!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email