🎙️ Interjú Dr. Nagy Ágostonnal – „Szeretném, ha idén is a mértékadó csapatok közé tartoznánk.”

A 2026/27-es bajnoki rajt előtt a BBall1.hu Piros csoportos felvezető körképében vezetőedzőnk, Dr. Nagy Ágoston beszélt a keret kialakításáról, a felkészülésről, a célokról, a BKG identitásáról és a bajnokság várható erőviszonyairól.

  • Milyen szempontok alapján alakítottátok ki a kereteteket, miben szerettetek volna előrelépni az előző idényhez?

N. Á.: Úgy alakult, hogy néhány játékos máshol próbál szerencsét. Sokat fejlődtek és reméljük, hogy megtalálják számításaikat. Számunkra mindig a lehetőséget jelenti a fiataljaink fejlődése, a következő generáció, akiknek szeretnék esélyt és szerepet adni, hogy kosárlabdázók legyenek. Így újraépítettük a csapatot és remélem, hogy hamarosan több lábon állunk majd és erősebbek leszünk, mint korábban. Olyan személyiségek csatlakoztak, akik nyitottak és hasonló értékeket kívánnak követni. Többen vannak közöttük, akik bizonyítani akarnak és elég motiváltak, hogy hinni lehessen bennük. Nem csalódtam a felkészülés során. Lassan összeáll a program mindenki fejében és a kosárlabda, a tanulás és a család együtt jelentik a vezérfonalat.

  • Hogy sikerült a felkészülés, milyen állapotban várjátok a bajnoki rajtot?

N. Á.: Mindig volt új energia, mert folyamatosan kapcsolódtak be a munkába a játékosok. Tudatosan kisebb létszámmal kezdtünk, de szeptember elejére már mindenkinek látjuk a szerepét. Nem akartunk túl sok edzőmeccset játszani, de a szeptember 14-i hétvégére fokuszáltunk, ahol a Veszprém, PVSK és ZTE kapott rajtunk kívül meghívást, sajnos a lemondások miatt nem rendezték meg és ez csalódás, de helyette edzettünk. Nagy hiba remélem nem származik majd belőle és az edzéseken ugyanúgy sikerül megismerni saját erényeinket.

  • Milyen számszerűsíthető és egyéb célokat tűztetek ki a szezonra?

N. Á.: Szeretném, ha idén is a mértékadó csapatok közé tartoznánk. Ez minden elemben tudatosságot és munkát igényel. Nem adják könnyen, hogy a statisztika szerint egyik legjobban védekező és támadó csapat legyen a csapatunk. Türelmesnek kell lennünk és minden meccsre versenyképesen kell készülnünk, érkeznünk. A döntő első meccse után történt egy sérülés, amit a második meccsen nem tudtunk megoldani és pont a versenyszellem gyengült meg.

  • Mi az idei BKG identitása, mit szeretnétek képviselni a pályán és azon kívül?

N. Á.: Nem hiszem, hogy nagyon sokat kellene változtatni. Az új kihívásokhoz szeretnék alkalmazkodni és abban látom a fejlődési irányt, hogy az új stílusok és energiák legyőzésére legyünk képesek. Ez megkívánja az állandóságot és a rugalmasságot, de a legfontosabb, hogy mi úgy tudjunk játszani, ahogy szeretnénk. A pályán kívül is jó lenne a reflektorfényben maradni és sok új és régi szurkolóval mögöttünk szeretném, ha győztes kisugárzásunk lenne, mindig olyan játékosokkal, akik szeretnek játszani, edzeni. Akik odafigyelnek egymásra és mindig “magasabbra teszik a lécet”.

  • Mit gondolsz a bajnokság színvonaláról, az erőviszonyokról, mely csapatokat várod a dobogóra?

N. Á.: Több szempontot figyelembe véve nagyjából a hetedik legerősebb másodosztálynak mondhatjuk a magyar Piros csoportot Európában. Bízom benne, hogy valóban megszűnik a kötelező fiatal szabály jövőre és még tovább emelkedhet a színvonal. Motivált játékosok jatszanak a legtöbb csapatban. A versenyzési egyensúly optimális. Nincsenek előre leosztható lapok és a legtöbb csapatnak komoly forrásai vannak a minőség garantálására. Szerencsére nem ez az egyetlen út! Az elmúlt 15-20 évben sokat változott a B csoport. A rendszer, a versenykiírás, a továbblépési lehetőség. Visszasírom a korábbi éveket, ahol még inkább azok szerepeltek a csapatokban, akik kiérdemelték. A külföldi játékosok emelték a színvonalat és lehetett tanulni tőlük. Le lehetett győzni őket és rengeteg fiatal ért be, s nem kellett háttérbe szorulniuk karrierjük legaktívabb időszakban. Mindenestre azt várom, hogy nagy verseny lesz, mert a play-in bevezetése ezt fogja diktálni. Eddig sem a győzelmeket, inkább a minél kevesebb vereséget számoltuk. Az új lebonyolítás nehéz lesz mindenkinek. Bízom a végső sikerben, de még meg kell ismernünk az ellenfeleinket.

Forrás: BBall1.hu

🐏 Viseld te is a PRIMA színeit!
A BKG PRIMA hivatalos ruházatai és szurkolói termékei megtalálhatók a PRIMA Shopsban:
👉 shop.primabasket.hu

#PrimaBasket 🐏 #RamCity #basketball 🏀 #Szigetszentmiklós #Debrecen #BatyiCsalad #Hunbasket

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email