Folytatódik Szurkolói történetek sorozatunk! Ezúttal a 23 éves, halásztelki Al-Ariki Mariamot, Mimit ismerhetitek meg.
Mimi kapcsolata a BKG-val jóval túlmutat a lelátón: 2017-ben ő maga is itt kezdett versenyszerűen kosárlabdázni, a Prima érkezésétől pedig szinte a kezdetektől követi és támogatja a fiúkat.
Mit jelent számára a Batyi? Hogyan fér össze a fogorvosi egyetem és a szurkolás? Melyik volt a legemlékezetesebb BKG-meccse? És mit vár az előttünk álló szezontól?
Jöjjön Mimi története – az ő szavaival. 💙💛
1. Hogyan lettél BKG PRIMA-szurkoló?
2017-ben kezdtem el a kosárlabdát versenyszerűen űzni a BKG-nál. Amikor a Prima odakerült, már akkor felfigyeltem a srácokra, és kezdtünk el nekik szurkolni, szóval mondhatni a kezdetek óta.
2. Mit jelent számodra a Batyi?
Családias közösség, ahová mindig szeretettel visszavárnak.
3. Miért szeretsz a hazai mérkőzésekre járni?
Nagyon jó érzés az, amikor a mi oldalunkon van tele a lelátó, és a hangosabb szurkolás mellett közösen, a csapattal együtt éljük át a meccs izgalmait.
4. Mitől különleges szerinted a Kosok közössége?
Számomra ez a közösség olyan, mint egy nagy család, ahová egy hosszú és nehéz hét után is úgy érzem, hazajárok és kikapcsolódom.
5. Mi volt eddig a legemlékezetesebb BKG-élményed?
Sok ilyet tudnék említeni, hisz minden meccs egyedi. Talán ami nagyon megragadt, az a tavalyi első mérkőzésük a fiúknak, amikor Dóriékkal közösen elkísértük őket Pécsre, és egy nagyon szép győzelmet szurkoltunk ki. Hangunk sem maradt sok. 😄
6. Volt olyan alkalom, amikor lemondtál valamiről csak azért, hogy ott lehess egy BKG-meccsen? Ha igen, meséld el!
Fogorvosi szakon tanulok, így főként a tanulást szorítottam a háttérbe, amikor meccs volt. De az is előfordult már, hogy a lelátón vagy a vidéki meccseknél az úton lefelé tanultam az anatómiát.
Emellett talán a vasárnapi családi ebédeket tudnám említeni, bár egy vasárnap akkor szebb, ha Prima-meccs is szerepel a napirendben. 😊
7. Ki a kedvenc játékosod vagy edződ, és miért?
Nem lesz meglepő a válaszom, ugyanis a kedvenc játékosaim Bobi és Benji, akiknek nemcsak a játékuk és beleadásuk inspiráló, hanem a pályán kívüli törődésük is kiemelendő.
Illetve Dean, aki nagyon jól beilleszkedett a csapat összhangjába, és értékes játékosként van jelen a pályán és a pályán kívül is.
8. Tartod a kapcsolatot a klubbal vagy a játékosokkal a mérkőzéseken kívül is? Ha igen, hogyan?
A csapatból főként Benjivel és Bobival szoktunk év közben beszélgetni, illetve nyaranta a debreceni 2BGreat kosártáborban, ahová próbálok idén több napra menni.
9. Mi az, amit szerinted csak egy BKG-szurkoló érthet igazán?
Hogy milyen érzés ott lenni egymásnak akkor is, ha hullámvölgyben vagyunk, együtt érezni és közösen nem feladni, tovább buzdítani a csapatot.
10. Mit vársz a következő szezontól?
Megkapják a fiúk azt, amit eddig a sors elvett tőlük, pedig nagyon is megérdemelték volna.
Természetesen ez egy feljutás és egy szépen csillogó aranyérem a nyakakban. 😊
11. Mit üzennél a csapatnak?
Csak így tovább, fiúk!! Bízom benne, hogy idén meglesz a jól megérdemelt bajnoki aranyérem! 😄
12. Mit üzennél azoknak, akik még sosem voltak BKG-meccsen?
Mindenképpen látogassanak ki egyre, ha egy jó hangulatú, fizikális, okos játékokkal teli meccset szeretnének látni, és egy nagyon kedves és szuper csapatnak szurkolni!!
13. Fejezd be a mondatot! „Számomra a BKG…”
Számomra a BKG szinte a második családom.
14. Ha egyetlen fotót kellene választanod, amely a legjobban jellemzi a BKG-s élményeidet, melyik lenne, és miért?
Ez a kép a számomra legemlékezetesebb meccs után készült Pécsen. A képen érződik, hogy a fiúknak mennyire fontos az is, hogy a szurkolók ott vannak és buzdítják őket, még akkor is, ha csak csekély számmal vagyunk jelen!
Mimi története ismét megmutatja, hogy a BatyiCsalád jóval többet jelent annál, mint együtt végignézni egy kosármeccset.
Van, aki egy hosszú hét után érkezik haza a lelátóra. Van, aki anatómiát tanul útközben, csak hogy ott lehessen egy idegenbeli mérkőzésen. És vannak pillanatok, amikor játékos és szurkoló ugyanúgy érzi: ezt együtt csináljuk.
Köszönjük, Mimi! 💙💛🐏
🛍️ A Prima színeit a lelátón kívül is viselnéd?
PRIMA Shops – shop.primabasket.hu
#PrimaBasket 🐏 #RamCity #basketball 🏀 #Szigetszentmiklós #Debrecen #BatyiCsalad #Hunbasket





